Ez a könyv a hétköznapok titkos leltára: csipkés hálóing a földön, tömött hamutál, csönd a konyhában, ahol a teát kávé követi, és a mondatok közt néha csak a szem marad beszédes. Bíró Szimonetta töredékei nem idealizálnak – a szerelemben helyet kap a fáradtság, az ingerültség, a bűntudat és a szorongás is –, mégis minden sorban jelen van a tovább szeretni tudás makacs izma. Az anyaság itt nem szalaggal átkötött kép: csipás reggelek, elakadt hangok, hajnalhasadás utáni mosolyok és az a néma, testbe írt tudás, hogy a lemondás is a gyengédségből ered. A családi énekben HÉV-zötyögés, lemaradó villamos, magányból csiszolt bútor, bécsi ruha és meteorrajként hulló emlékek villannak fel. A hit nem tétel, hanem mozdulat: összekulcsolt kéz, suttogott ima. És közben beszivárog a világ is: háborús hírek, menekülő tekintetek, parancsok és elmaradó ígéretek. Holddarabkák – könyv azoknak, akik nem félnek attól, hogy a fénynek mindig van árnyéka.
