Leírás
"Amint átmentem napjaim egyik gyümölcstelen pusztáján: találkoztam egy magányos sírással. Ránéztem, és mintha már az én sírásom lett volna. A mindig új és mindig azonos századok egy örök testvérarcát hozta belém.
És akkor azt a feladatot adtam fel magamnak: beteszem ezt a sírást egy teljesen képtelen mesébe, melyben egytől egyig létezhetetlenül lehetetlen alakok szerepelnek, melynek minden eseménye, képe, mozdulata soha meg nem történt, soha sehol fel nem található képzelgés. Vajon ezek a lehetetlen és valószínűtlen képzeletcirádák át tudják-e muzsikálni más anya gyermekeibe ezt a nagyon emberi, mély gyökerű, időtlenül örök sírást?..."
