Hasonló termékek
Susan Mallery, Nina Harrington, Jo…
Sharon Kendrick
Nisszim Misál
Juliette Hyland
Képzeljünk el egy hatvanegynéhány éves közgazdászt, aki egy percig se volt közgazdász. Aki évtizedekig közgazdasági egyetemen tanított, számítástechnikai cégeknél, a televíziónál, és könyvkiadóknál mitmaholt nehezen azonosítható munkakörökben. Aki mindeközben karikatúrák százait publikálta úgy, hogy nem volt karikaturista – igaz, nem is akart az lenni. Nem akart díjakat a karikatúráiért – jópárat mégis bekaszált; nem akart a honi sajtókarikaturistákat tömörítő "szakosztály" vezetője lenni – pedig az; nem akart újságnak rajzolni – de felkérték, hát csinálja. Dr. Halász Géza nem közgazda, nem számítástechnikus, nem könyvkiadó, nem karikaturista, hanem egyszerűen "csak" gondolkozó. Olyan gondolkozó, aki a világot hol finom gúnnyal, hol derűs – olykor azért kétségbeesett – iróniával tépi apró cafatokra, majd rakja össze úgy, hogy a létrejött produktum minden abszurditása ellenére is igazabb legyen, mint a közvetlenül megélt (ál)valóság.