Hasonló termékek
Johann Wolfgang von Goethe
Hernán Díaz
Nora Roberts
Gyertyafényes karácsony (Tóparti történetek 10.)
Susan Wiggs
Móra Ferenc elbeszélése az aranykort követő viszontagságos időkbe kalauzolja az olvasót. Mikor Apafi Mihályra került a fejedelemség sora, nehéz évek köszöntöttek az országra. Nagyváradon, Erdély kapujában a török volt már az úr. A Felső-Magyarországot és a fejedelemséget összekötő területsáv – az úgynevezett Részek, latinul Partium – nagy része a Habsburgok birtokába került. „Olyan világ járt akkor szép Erdélyországban – így az író , hogy mikor este lefeküdt a fejedelem, sose tudta bizonyosan, hogy fejedelem lesz-e még reggel, mire felébred? A német volt annak a megmondhatója, meg a török.” A Szitáry testvérek története egy kalandos nyomozás fordulatait követi. A fejedelem palotájában látjuk őket először, majd elkísérjük a két fiút keresztül-kasul az országban. Bepillanthatunk velük az udvar hétköznapi életébe, a nagyurak világába, de megismerhetjük a rongyos bujdosók sorsát is. Szemügyre vehetjük a ravasz görög kereskedő házát csakúgy, mint a váradi basa fényűző palotáját. Megismerjük a várvédő vitézek életét és a szegény országúti vándorokét. Egyszer káprázatos keleti lakomának a vendégei közé képzelhetjük magunkat, másszor arra tanít bennünket az író, miképpen él a természet kínálta javakkal, gyökerekkel, magokkal a házatlan-hazátlan bújdosó.