Iskola: A kéttannyelvű Gorkij Iskolában érettségizett 1954-ben, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának filozófia- és pszichológia-szakán szerzett diplomát 1959-ben. Függetlenített aspirantúra (szociálpszichológia) – 1961-1964).
Tudományos fokozat:
kandidátus - 1968 (dissz.: Személyiségdinamika és társadalmi lét)
MTA doktora - 1988 (dissz.: Társadalmi azonosság és tudat; → Esszé a szociális identitásról)
egyetemi habil. - 1998 (habil. elôadás: Az emberi erôforrás gazdaságpszichológiája)
Több magyarországi és külföldi intézményben dolgozott oktatóként. 1967-ben a Szovjetunió-beli, „Nauka”-Társaság meghívására előadókörútat tartott a specifikusan emberi alapszükségletről, majd szemináriumot vezetett a témáról a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetemen 1968-ban. A franciaországi Nizzai Egyetem szociálpszichológia-professzoraként dolgozott 1981–1984 között, majd 1989-től folyamatosan; az általa 2001-ben itt alapított európai gazdaságpszichológiai tanszéket 2004-ig vezette. 1991-ben az Egyesült Államokban a Kaliforniai Állami Egyetemen gazdaságpszichológiai szemináriumot vezetett. Magyarországon többek között egy 11 részes, a szociális identitásról szóló televíziós előadássorozat fűződik a nevéhez (1996). 1994-től 11 éven át vezette a JATE/SZTE őáltala szervezett gazdaságpszichológiai tanszékét és a gazdaságtani doktori iskoláját.
Az MTA Filozófiai Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott (1964-1971 között), majd a Szovjet Tudományos Akadémia Természettudomány- és Technikatörténeti Intézetének Keldys-ösztöndíjas tudományos főmunkatársa volt (1969–1970). Az MTA Pszichológiai Intézetének tudományos osztályvezetője (1970–1978), majd főmunkatársa (1970-88), tanácsadója (1988–2001), az OTKA gazdaságpszichológiával foglalkozó, szukcesszíve egymásra épülő programjainak kutatásvezetője illetve tudományos iskolájának résztvevője 1990 és 2005 között.
1970-tól 1985-ig tagja az MTA Pszichológiai Bizottságának, 1973-ig a Tudományos Minősítő Bizottság pszichológiai szakbizottságának, illetve a Magyar Pszichológiai Társaság Vezetőségének (1980-ig, majd 1988 és 1995 között ismét). Ő szervezte és 1979-es lemondásáig vezette is az MTA Pszichológiai Intézetének Személyiségpszichológiai Osztályát. Magyarország képviseletében részt vett az UNESCO 1974-es párizsi tudományos konferenciáján. Társszervezője az Európai Kísérleti Szociálpszichológiai Társaság (EAESP) által rendezett 1974-es visegrádi Kelet-Nyugat Találkozónak[1] és egy, a Gorbacsov-alapítvány által kezdeményezett nemzetközi konferenciának.[2] A tevékenységelméleti kutatásokat koordináló nemzetközi szervezet – ISCRAT – alapító tagja 1986-ban és Bizottságának tagja 1997-ig; a III. Nemzetközi Tevékenységelméleti Kongresszusnak ő tartotta a főreferátumát.[3] A Magyar Közgazdasági Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság gazdaságpszichológiai szakosztályának alapítója (1988) és társelnöke (a szakosztály önfeloszlatásáig 1995-ben).
A pénzügyminiszter tanácsadó testületének tagja volt 1991 és 1994 között.
Garai László beszél és ír angolul, franciául és oroszul, olvas németül és olaszul.
Kidolgozott és tesztelt – K. Lewin módszertani programjának alapján (amely szerint a fizika példáját követve a pszichológiának is meg kell szabadulnia az arisztotelészi gondolkodásmódtól, felváltva ezt a Galilei-féle gondolati rendszerrel[4]), és L. Vigotszkij elméletének keretében (amely szerint a pszichikum szerszám és jel kettősségének mentén szerveződik és működik) – egy olyan alternatív módszertani eljárást és elméleti rendszert (→ Alternatív pszichológia), amely lehetővé teszi, hogy interdiszciplinárisan együtt kezeljünk problémákat, melyeket hivatal és megszokás külön illetékességébe sorol pszichológia vagy közgazdaságtan, filozófia vagy agykutatás, politikatudomány vagy kultúra-kutatás egyikének vagy másikának. Így
· hozzájárult egy, a természettudomány és a történettudomány szemléletét egyesíteni tudó kétfókuszú pszichológia létesítéséhez;
· kísérletet tett egy ilyen pszichológia meta-elméleti megalapozására[5] K. Marx gazdasági-filozófiai antropológiája mentén;
· e kétfókuszú szemléletet alkalmazta a szabadságszükséglet vagy specifikusan emberi alapszükséglet (SEASz) hipotézisében, amely egyszerre magyarázza azt is, ami az ember szükségletstruktúrájában azonos az állatokéval, és azt is, ami megkülönbözteti őt azoktól; a SEASz a hipotézis szerint olyan tevékenységben alakul és olyant is motivál, amelyet egyének egymással összehangolódva úgy végeznek, hogy a tevékenység szervét ember gyártotta eszközök hosszabbítják meg, s ez utóbbiak működési rendszere szervezi az egyéneket is a tevékenységet végző interindividuális rendszerré;
· a SEASz hipotézisének alapján értelmezte, ahogyan történelmi tendenciák fellépésével és fennállásával szemben etikai és esztétikai értékek cinikus vagy fanatikus kezelése történik.
A hipotézist továbbfejlesztette elméletté
· az értékek alapjaként kezelt szociális identitás kimunkálásáról[6]: egy olyan szociális kategorizációról, amelyben párhuzamos alkotói folyamatban egyszerre generálódik az identitás és egy olyan pszichoszomatikus teljesítmény, amely jelölője a kialakuló identitásnak mint jelöltnek;
· diszponáló, ill. indiszponáló hatásról, amelyet az ilyen jelöltek mentén alakulő tulajdonviszonyok a jelölővé lett pszichoszomatikus teljesítményre gyakorolnak[7]
· a hasonlóságról, amely egyfelől e diszponáló, ill. indiszponáló hatás, másfelől aközött a facilitáló, ill. gátló hatás között áll fenn, amelyet különféle pszichoszomatikus teljesítményekre az agy által kialakított funkcionális szervek[8] működése gyakorol – ezáltal egy olyan struktúráról, amely éppúgy mutatkozik a szupraindividuális teljesítmények mechanizmusának, ahogyan az agyvelő az individuális teljesítmények mechanizmusa;[9]
· a szociális identitás feldolgozásának paradox szerkezetéről (→ A szociális kategorizáció paradoxonai).
· a szociális identitás idői változatának, a történelmi identitásnak a feldolgozásáról ("…elvegyültem és kiváltam": Televíziós előadássorozat az identitásról. Bp.: Televideó, 1997; Öninterjú. Valóság. 29:3. 1986. 54-65.)
A szociális és a történelmi identitás feldolgozásáról szóló elméletet alkalmazta
· egy olyan longitudinális kutatásban, amelyben az ő részvételével Köcski Margit a gyermek beszédteljesítményének kifejlődését vizsgálta;
· a József Attila-kutatásban, felfedezést téve
-arról, hogy az a közvetlen hatásában súlytalan három epizód, hogy JA belép a kommunista pártba (1929), onnan kizárják (1934), majd megpróbálják oda visszacsalogatni (1936), miképpen válik végzetes hatásúvá mint kihívás az identitásalakításához;
-arról, miképpen nyilvánul meg az identitásalakítás során előálló negatív, majd pozitív paradox identitásszerkezet szellemi alkotásban, életvezetésben és betegségben;
-arról az alkotástörténeti furcsaságról, hogy versben egyszer megírt képek, teljes versek, sőt versformák (a szonett) egy idő után módosultan visszatérnek, miképpen nyer magyarázatot, ha a maguk szukcesszivitásában vett teljesítményeket mint identitásjelölőket tekintjük (József Attila identitásai: Alkotáspszichológiai esettanulmány). József Attila pszichológiai tesztjéről.
-egy egyszerre mikro- és makroökonómiai vonatkozású gazdaságpszichológia kialakításában, amely
-a gazdasági folyamatokban és tranzakciókban a pénzzel egyenlő súlyúvá váló közvetítőként kezeli a társadalmi státus viszonyrendszerében adott, de pszichikusan feldolgozott identitást
-az exkluzivitási mérték technikájával az identitás-értéket mérhetővé s a pénzben kifejezett értékekkel kölcsönösen átszámíthatóvá teszi;
-a modernizáción belül megkülönböztet egy második modernizációt amely a gazdasági rendszer működésének anyagi feltételeivel együtt immár gyártási folyamatban állítja elő az emberi feltételeket is;
A második modernizáció elméletét – emberi erőforrás termelésének és emberi tőkeként való hasznosulásának szempontját – a huszadik századi jelenségek különböző univerzumának vizsgálatában alkalmazta:
· az emberi tőkéről szóló ismert elméletet (Th. Schultz) összefüggésbe hozta a második modernizációnak egy olyan tendenciájával, hogy növekvő mértékben fogyaszt anyagi erőforrást emberi erőforrás termelésének céljából;
· a XX. századi totális államokat az emberi erőforrás termelésének műhelyeiként mutatta be (Emberi potenciál mint tőke 158-165);
· ennek keretében a "létezett szocializmus" társadalmán belül olyan mélystruktúrát tárt fel, amelynek működéséről azt a sejtést fogalmazta meg, hogy az az emberi tőkével való gazdálkodás funkcióit látta el, egyszerre valósítva meg egy sajátos információgazdálkodást és egy éppolyan sajátos identitásgazdálkodást;
· a mélystruktúra duális (állami és párt-) jellegéről kimutatta, hogyan él tovább a "létező szocializmus" összeomlása után az emberi erőforrás felső szintű gyártásának duális szerkezetében: egy kettős kompetenciát termelő felsőoktatásban.