Halmos Antal

Interjúm egy webshoppal, 2013-ban
Ki vagy?
Elég idős vagyok, közel 79. Két diplomám van: repülőmérnöki és közgazdász. Furcsa anyanyelvemen, a magyaron kívül folyékonyan beszélek oroszul és nem túl folyékonyan angolul. A különbség oka egyszerű: Az orosz nyelvet 18-22 éves koromban tanultam meg az anyanyelvemtől teljesen elszigetelve. Moszkvai egyetemen tanultam, ahol én voltam az egyetlen magyar. Harmad-negyedévesen már oroszul álmodtam. Az angolt jóval később tanultam meg, Magyarországon és Indiában, ezernyi más feladattal, kötelezettséggel elfoglalva.
Hogyan nőttél fel?
Anélkül, hogy sokat panaszkodnék, nem olyan életem volt, amilyenről a kisgyerekek álmodoznak. Kis, körülbelül 1000 lakosú faluban születtem, ahol édesapám kántortanító volt. Nemrég utcát neveztek el róla, mert szülőfalum lakossága és jelenlegi vezetői még mindig - 70 év után - emlékeznek arra, hogy ő volt a motorja egy nyitott uszoda építésének, és hogy ő szervezett fúvószenekart egyszerű parasztokból, akik azelőtt csak fából készített furulyákat láttak.
Ez az öt év, amit a szülőfalumban töltöttem, remek volt, bár a fasizmus már mindent elöntött, és hülye hazám csatlakozott a szörnyű második világháborúhoz. Szerencsére akkor nem sokat érzékeltem belőle, túl kicsi voltam.
Ötéves koromban költöztünk át a mi fogalmaink szerint nagyváros Nagyváradra, ami ma Oradea néven Romániába tartozik. Ott kezdtem meg tanulmányaimat a Tanítóképző általános iskolájában. Az iskola rendkívül fontos hatással volt egész további életemre: ott tanultam meg, hogy a zsidók nem különböznek más emberfajtáktól, csak a fasiszta rendszer jelölte meg őket alacsonyabb rendűnek. Az osztályfőnökünk volt az, aki ezt elmagyarázta nekünk, diákjainak, ami akkoriban nagyon bátor lépés volt. Addig maradtunk a városban, amíg a szovjet csapatok szinte teljesen körül nem vették. Mi, a szüleink és hat gyerekük szerencsésen elmenekültünk, magyar katonatisztek szerint az utolsó teherautón, amelyik ki tudott jutni a gyűrűből.
Addig néhány szőnyegbombázást élvezhettünk, amit az amerikai és angol légierő hajtott végre, tanúja lehettem - az iskolából hazafelé menet - egy kivégzésnek, amit egy német SS és egy magyar nyilas tisztből álló járőr hajtott végre egy civilen, akit a járdán ellenőriztek. Hogy közülük ki lőtte le, arra már nem emlékszem.
Az általános és középiskolai/gimnáziumi tanulmányaim többi része hihetetlen volt. Természetes okok (további menekülés a frontról, lakóhelyváltoztatás) és ostoba rendeletek miatt tíz iskolában tanultam a 12 évet.
Nem voltak szerencsésebb időszakok?
Ha tiszta szívvel szeretnék vallani, volt még egy boldog időszakom: fél évet töltöttem Belgiumban egy flamand családnál, akik hasonló korú, feltáplálásra érkező gyerekek közül választottak ki, Ott néhány hét alatt megtanultam flamandul és flamand iskolában folytattam a tanulmányaimat, hat „új testvérem” társaságát élveztem, és a világ egyik legszebb városában éltem: Brugge-ben.
Milyen végzettséggel rendelkezel?
Bár ez a téma is a "felnőtté váláshoz" tartozik, mégis inkább külön beszélek az egyetemeimről. Teszem ezt, mivel az egyetemeket Moszkvában kezdtem, közvetlenül Sztálin halála (és híres temetése) után. Nagyszerű lehetőség adódott: érdekes népek keverékével és a világ egyik legmagasabb kultúrájával ismerkedhettem. Diáktársaim többsége orosz volt, de örmények, balti szőkék, sőt még Szibéria mélyéről származó legény is tartozott a diáktársaimhoz. A professzoraink is rendkívül érdekes emberek voltak, a többségüket neves szakértőként tartották számon.
A kultúra? Nem volt sok szabadidőm, de sokat olvastam, olyan, számomra addig ismeretlen költőkkel ismerkedtem, mint Viszockij, Jevtusenko, Jeszenyin, Blok, Tyutchev.
A Tagankán lévő színház is lenyűgözött, a varázsló Ljubimov vezette akkoriban.
De Moszkva zenei élete tette rám a legmélyebb hatást: a Bolsoj és a Konzervatórium rendkívül fontos központok voltak (és maradtak azóta is). A Bolsojban előadásokat látni, vagy Richtert, Ojsztrahot hallgatni, Janszonsz vezényletét élvezni, a Szovjetunió legjobb zenekarainak koncertjeit hallgatni: örök emlékek!
Aztán jött az 1956-os magyar forradalom, és kirúgtak az egyetemről. Helyesebb, ha azt mondom, hogy a magyar kormány hívott vissza: az utolsó szót ők mondták ki. Még konkrétabban: Buci Gyuri tett pontot az „ítéletre”.
Nehézségek árán, de itthon be tudtam befejezni a tanulmányaimat: Megvan a repülőmérnöki diplomám.
A második diplomát, a közgazdaságit Budapesten szereztem. Könnyebb volt, mert az anyanyelvemet használhattam, de sokkal nehezebb, mert nős voltam és dolgoznom is kellett: tripla elfoglaltság.
Mit csináltál felnőttként, ami említésre méltó?
Magas végzettségem ellenére nehéz volt az életem. A repülést életem során kétszer is megölték Magyarországon. Először a második világháborút követő békeszerződés tiltotta meg komolyabb repülőgép gyártását, majd 1956 után, amikor a Szovjetunió csendben megtagadta csúcsrepülőgépek szállítását...
Amikor felkértek, hogy csatlakozzak a fegyverek exportjával és importjával foglalkozó külkereskedelmi vállalathoz, és legyek a repüléstechnikai és harci járművek osztályának vezetője, csak napokig haboztam. Hamar megértettem, hogy még az elavult vadászgépekért is harcolnunk kell, a szovjetek nem bíznak bennünk. Szuperostoba vezető miatt hamarosan otthagytam ezt a céget, de a külkereskedelem területén maradtam.
Éveket töltöttem külföldi kiállítások szervezőjeként/igazgatójaként. Később felkérést kaptam, hogy képviseljem a magyar külkereskedelmet Indiában. Először Bombayben töltöttem be a kereskedelmi kirendeltség vezetőhelyettesi posztot, majd - négy év kihagyás után - egyedül képviseltem Magyarországot Kalkuttában, mint kirendeltségvezető. Mindkét pozíció kiváló volt arra, hogy csodálatos embereket ismerjek meg. Csak két kapcsolatomat emelem ki: Naval Tatát, a legjobb indiai magáncég második emberét és Jyoti Basut, a Kína-barát kommunista párt elnökét, aki egyben az egész ország munkásmozgalmát is vezette. A tőkések is elismerték a teljesítményét; gyakran közvetített közöttük és a sztrájkoló munkások között, mindig sikerrel.
Három kalkuttai év után felajánlották az Újdelhi kereskedelmi tanácsos-helyettesi posztot, amit nem fogadtam el: tudtam, hogy a főnököm súlyosan beteg sztálinista ember lenne. Annak is tudatában voltam, hogy ezzel felégetem magam előtt a kereskedelmi diplomácia hídját.
Mi a véleménye a
- Fehér emberekről?
Egyetértek az amerikai filmrendezővel: a fehér "faj" őrült. Szüksége van a részletekre? Elég megnézni, mit csinál most az USA az arab világban. Őrület, őrület! Olvassa el az iraki háborúról szóló „Maradj magadnak, Samu bá’!” című riport-könyvemet.
- Az országáról?
Hasonló a fentiekhez. Olyan nemzet vagyunk, amely az elmúlt két évszázadban az egyik hülye lépést tette a másik után. Az első világháború egyik kezdeményezője voltunk (közel egymillió embert és a területünk több mint felét elvesztettük), létrehoztuk az első fasiszta államot, beléptünk a második világháborúba, először megtámadva a Szovjetuniót, majd hadat üzenve a kis és gyenge USA-nak (újabb egymillió embert vesztettünk - 600 000 zsidót megölve - és a nemzeti vagyon több mint fele veszett oda), követtük a Szovjetuniót a szocializmus építésében, amikor mindent államosítottunk és tízezreket üldöztünk, százakat öltünk meg hamis vádakkal, az 1956-os forradalom után évekre terrort vezettünk be, végül mindent elsiettünk, mindent privatizáltunk, elvesztve a megmaradt nemzeti vagyon felét, amikor az ország elnyerte a függetlenségét.
- Európáról?
Süllyedő hajó.
- Diktatúrákról?
Képtelen vagyok nyomtatott szavakkal kifejezni, mennyire gyűlölöm őket, a múltbelieket, a mostaniakat és a gyorsan formálódókat (Magyarország és az USA).
- Mi a probléma néhány etnikai csoporttal, a cigányokkal és a zsidókkal?
Nem velük van baj, hanem a nemzet egészével. A gyűlölet fő oka bizonyára az, hogy a vezetőink fűtik, de a magyarok túl büszkék magukra, azt hiszik, hogy okosabbak, mint bármely más nemzet vagy népcsoport körülöttünk, vagy a nemzet testében. A cigányokat a királyaink szívesen fogadták, amikor Indiából érkeztek, de a gyűlölet már régen ellenük fordult. Szerintem az alapnépesség nem tudta és nem tudja értékelni, hogy teljesen más kultúra van a vérükben. Mintegy egymillióan élnek Magyarországon minden emberi színvonal alatt.
A zsidókérdés is több évszázados, aminek okait én a jobb általános képzettségben (már a gyerekkor első éveiben alapos oktatás kezdődik) és jobb vállalkozói készségükben látom. A világon az első, a zsidók életét korlátozó törvények Magyarországon léptek életbe, amelyeket egyre embertelenebbek követtek, azzal a végeredménnyel, hogy - mint fentebb említettem - 600000 zsidót hurcoltak el és öltek meg koncentrációs táborokban. Hihetetlen tény, hogy ennek a folyamatnak a német SS parancsnoka azt jelentette Hitlernek, hogy nem kell sokat tennie, a magyarok készségesen elvégeznek mindent, amit kell.
Mind jobban fáj a szívem, mert a jelenlegi rendszer kiszélesíti a fasiszta uralom rehabilitálásának útjait. Engem kirúgtak a moszkvai egyetemről, mert tiltakoztam az ellen a bélyeg ellen, hogy a fasizmusnak mély gyökerei vannak Magyarországon. Azóta, sajnos, meg kellett értenem, hogy a vád igaz volt.
Mikor és miért kezdett el publikálni?
Mikor? Nem tudok pontos dátumot vagy akár időszakot meghatározni. Már kisdiákként is írtam, versenyeken vettem részt, verseket írtam. Tanáraim és ismerőseim biztattak, hogy folytassam ezt a vonalat, de sosem voltam biztos magamban. Valószínűleg India befolyásolt, az emléke asztalhoz ültetett, de még ez a csoda is csak arra tudott rávenni, hogy a családom számára írjam le az élményeimet. Azután kezdtem el írni, miután végleg elhagytam Indiát. Amikor valaki meglátta az első 50-60 oldalt, elcsodálkozott: hogy tudsz minderre emlékezni, írtál-e jegyzeteket? Nem, nem írtam. Még számomra is meglepő volt: egy eseményről vagy helyről írtam, és közben egy másik kapcsolódó téma képei jelentek meg az agyamban. Ebből született az első könyvem, magyarul: "7 év a csodálatos Indiában és két nepáli túra". Ha jobban belegondolok az Indiáról szóló könyvem megelőzte a „Garasországi neokapitalizmus természetrajza”, amiben először mutattam rá a gengszterváltás elszabadult poklára.
Nem nehéz válaszolni a miért kérdésre. Az első ok az volt, hogy ezt a könyvet a Magyar Elektronikus Könyvtár azonnal befogadta. Csodálatos helyet foglal el hazám legnagyobb íróinak és költőinek könyvei között. A második ok a korom. Megértettem, hogy annyi mondanivalóm van e Föld lakóinak, hogy muszáj folytatni. Rövid idő alatt még hét magyar könyv született: Folyamatosan éreztem a korom nyomását.
Aztán megértettem, hogy kiváló, bonyolult és szép nyelvünket nem sokan ismerik, és elhatároztam, hogy angolul is publikálok. Elsőként olyan témát választottam, amely elsősorban az USA és Nagy-Britannia közösségeinek szól: "Stay at Home, Uncle Sam". Egyfajta figyelmeztetés: az USA ellenőrizhetetlen hatalommá vált, amely kész rendkívüli katonai erejét megengedhetetlen, veszélyes lépésekre használni más nemzetek ellen.
Min dolgozik jelenleg?
A második angol nyelvű könyvemen. Most fejeztem be a "Kolja, a nép ellenségének fia" című filmnovellám nyersfordítását. "Kolja, Son of People’s Enemy" a címe. A legtöbb olvasóm számára a címből biztosan kiderül, hogy a kommunista rendszerek terrorjáról szól. Kolja az 1919-20-as magyar kommün népbiztos-helyettesének fia, akinek apját az 1930-as években Moszkvában kivégezték, és a „nép ellenségének” életét kellett élnie. 1956 nyarán találkoztam vele, közvetlenül az 1956-os forradalom kitörése előtt. Nem akarok most részletekbe bocsátkozni. Rajta keresztül találkoztam a magyar értelmiség nagyon fontos tagjaival, köztük Nagy Imrével, aki a forradalmi kormány miniszterelnöke lett, és akit később felakasztottak.
Korom és néhány egészségügyi probléma miatt valószínűleg ez lesz az utolsó angol nyelvű könyvem, hacsak valaki vagy egy kiadó nem finanszírozza néhány könyvem fordítását. Úgy gondolom, hogy az Indiáról és Nepálról szóló könyvem mellett még egyet érdemes lenne kiadni angolul, amely arról szól, hogy az emberek váratlanul hosszúvá tett élete milyen problémákat okozhat a világunknak. Ezt a könyvet a sci-fi köntösébe öltöztettem. A címe: Kongassátok meg a harangokat.
Van még két ötletem, amik arra várnak, hogy könyveket szüljek belőlük. Ha egyáltalán sort tudok keríteni rá, akkor magyarul fogom megírni őket.
Kik a kedvenc íróid?
Akár szégyennek tekinthető - látva, hogy milyen könyvek népszerűek manapság -, hogy a kedvenceim a klasszikus irodalom óriásai: Lev Tolsztoj és Thomas Mann. Nem akarom azt mondani, hogy Balzac, Hemingway vagy Franz Kafka elhanyagolható, vagy a nagy irodalmi nemzetek költői, mint Shakespeare, Puskin, Goethe nem fontosak, nem beszélve a kínai költészetről - Lao-ce, Jo Fu, Li Taj-po -, de a két említett óriás a Himalája csúcsai.
Szeretek más alkotókat is, akiket nem ismernek annyira széles körben. Itt csak Panait Istratit említem, akinek Kyra Kyralina című műve izgalmas élmény volt számomra. Évek óta ezt a könyvet említem elsőként, amikor a legjobb írókról beszélek. Az ismeretlenségtől és az éhhaláltól Romain Roland mentette meg, és ez a tény sokat elmond a tehetségéről.
Magyar lévén utolsóként szólok a magyar irodalomról. Remekművek sokasága. Sok jó regényírónk volt és van, de a költészetünk mindenképpen a Himalája csúcsait alkotja. Még azt is bátran állítom, hogy a százak közül, akiknek verseit olvastam, József Attila a legnagyobb költő, mert nemcsak megérteni tudta az emberiség bajait, hanem fantasztikus, zenei lüktetésű versekben ki is tudta fejezni azokat. Még ketten számíthatnak nálam a magas piedesztálra: Ady Endre és Radnóti Miklós (Zsidó volt, a nácik lőtték le. Megdöbbentő verseket találtak a zsebében.)
Mi a kedvenc hobbija?
Több van, és a korommal együtt változnak. Gyerekkoromban - a szokásos játékok, bunyók mellett - sokat olvastam. Felnőtt életem első évtizedeiben csak ezt a hobbit tudtam folytatni. Moszkvától kezdve a klasszikus zene volt és ma is az élet egyik ajándéka, amit rendkívül élvezek. Szerencsére Budapest a zene egyik kiemelkedő központja.
Amikor ez lehetővé vált, elég sokat utaztunk a feleségemmel.
Amikor megengedhettem magamnak - időben és anyagilag - elkezdtem sportolni. Az első a golf volt (ami akkoriban bűn volt), amit Ázsia első golfpályáján játszottam: Tollygunge-ban, Kalkuttában, majd Budapesten folytattam, ahol a golf újjáéledt. Aztán csatlakoztam a síelés szerelmeseihez. Az utolsó a vitorlázás volt. Én mutattam be az első tőkesúlyos siklóhajót, a 8mOD-ot a Balatonon. Forradalmi lépésnek tekintette, aki értett a vitorlázáshoz.
De a legjobb hobbik az unokáink: a 8 éves Beni (nagyon jó matekból és számítógépből) és a 4 éves Dorka (felnőtt szinten kezeli a magyart és hihetetlen a memóriája). Életem utolsó 8 évében ők töltik ki a szabadidőm nagyrészét.
Szeretne másról is szólni?
Három dolgot említek:
- Érdemes megjegyrzni a nyelvünkről: a szeretetre két szavunk van. A szeretet szót olyan egyszerű megnyilvánulásokra használják, mint: Szeretem a hazámat. A szerelem a másik nemi pólus iránti szeretetet fejezi ki: Szerelmem, drágám. Szép, nem igaz?
- Az utolsó mondatot - amely egy unokámnak szóló tanács - a "Kolja, népellenség fia" című írásomból idézem:
"És soha ne félj vállalni és hirdetni az igazságodat, előbb-utóbb tükörbe kell nézned".
- Ha engem kérdeznek, hogy mit gondolok a világunkról, József Attilát idézem:
Reménytelenül
A semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szelíden.
s nézik, nézik a csillagok.
Hol kaphatók a könyveid?
A magyar nyelvűeket e-könyvként megtalálod az ifjonc
bookandwalk.hu online könyvesboltban.
*
Így vallottam magamról 2013-ban.
Azóta nagyot fordult a világ, kis, bús országunk, elnyomorított népünk és jómagam.
A mai világról alkotott képem megismerhetik a könyveimet olvasva. Nem egészen egy évtized alatt további 27 könyvet írtam. Nem egyezik mindenben az olvasók véleménye az enyémmel. Az én szerelmeim a filmnovella „Kolja, a nép ellenségének fia”, a SciFi-köntösbe rejtett „Kongassátok meg a harangokat”, az „India. 7 év a csodálatos Indiában és két nepáli túra”, a csúcstechnológiákról szóló könyveim és a Vádirataim. Meghökkentő számomra, hogy az első kettőt – néhány olvasó szuperlatívuszai mellett – kevesen olvassák. Hm, mit lehet tenni?
Szeretem az „Az orosz lélek. Zene több húrra” orosz visszaemlékezésem moszkvai éveimre. Megköszönöm benne a MATI egyetem vezetésének és tanárainak, hogy parancsot (ukázt!) kapva, állásukkal játszva mindent megtettek, hogy megmentsék a negyedik évemet. Sikerült. Meglepő elismerést kaptam egyik kinti ismerősömtől, csecsen üzletembertől: „Mondom orosz ismerőseimnek, hogy ez a magyar többet tud a kultúrátokról, mint ti magatok.” Ez természetesen erős túlzás, de jólesett.
Azzal zárom soraimat, hogy öregségemre érzelmi válságba kerültem. Abbahagytam könyvek írását, és a Magyar Elektronikus Könyvtárban szeretettel ápolt könyveimet elkezdtem e-könyvesboltok útján értékesíteni. Remélem, a terjesztés átfogó körének köszönhetően több olvasóhoz jutnak el az írásaim, mint ahányan, nem kevesen az ingyenes letöltést élvezhették.
Álljunk meg egy szóra! Újra elkezdtem írni, nem lehet írás nélkül élni. Két blogot publikáltam, majd könyvvé fűztem össze a kettőt. Lefordítottam oroszra a „Stay at Home, Uncle Sam”-et, ami cikként megjelent orosz folyóiratban. Ugyancsak oroszra áttettem az „India. 7 év a csodálatos Indiában és két nepáli túra” könyvemet, kiadásra vár. Most fejeztem be az alapvetően az ukrajnai háborúról szóló „Nyögvenyelős utóirat a politikai írásaimhoz” című könyvecskémet, amiben nem a fősodor média narratíváját kürtölöm világgá. Talán megelőzzük vele a most áttelepítés alatt álló könyveimet.
Amikor e kiegészítő sorokat írom, 87 éves vagyok!
Jól egészíti ki az interjút a rólam szóló Wikipédia-lap!