János Alex

János Alex
Már több mint 25 éve foglalkozom önismerettel, önfejlesztéssel, a párkapcsolatok működésének megértésével, pozitív gondolkodással, kineziológiával. Mégis úgy tapasztaltam, hogy valami megnehezítette terveim, céljaim megvalósítását, mintha valamilyen láthatatlan akadályba ütköztem volna újra meg újra. Ekkor jutottam el az első családállításra 2004-ben.

A módszer azonnal megfogott az intenzív tapasztalatok, mély és heves érzelmek megidézése, átélése és helyretétele miatt, és az ezek nyomán kialakuló Rend, béke és harmónia által. Amint lehetett, belekezdtem a családállító kiképzésbe és többek között Bert Hellinger-től, Arnold és Eva Polivka-tól, Peter Orban-tól sajátítottam el az eljárást. 2005-től vezetek magam is család-, majd Lélekállításokat és 2012-ben elindítottam saját Lélekállító-képzésemet is az első tanítványaim részére.

A könyvírásra az állítások során felgyűlt tapasztalatok és az azokból megértett összefüggések közzététele érdekében adtam a fejem. Nagyon sok mondanivalóm gyűlt össze, amiket a családállítások előtti bevezetőmben már nem tudtam elmondani idő hiányában.

Tevékenységemről bővebben a janosalex.com weboldalon tájékozódhat, ahol sok hasznos cikket is közzétettem, többek között a párkapcsolatokról, túlsúlyról, alkoholizmusról, szertartásokról, problémás gyerekekről, lélekrészekről. Jó olvasást! :-)
| 1 - 2 |
Mozaik
Részletes
Ár szerinti rendezés
ABC szerinti rendezés
2  ekönyv