Kuthy Lajos

Kővágó-örsi Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813. január 9. – Nagyvárad, 1864. augusztus 27.) regény- és drámaíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja s a Kisfaludy Társaság tagja.Kuthy Sándor székelyhidai református lelkész (ki Heidelbergben nyert teológiai doktorságot) és técsői Vernyika Zsuzsánna fia. Érmihályfalván született 1813-ban, de atyja már 1814-ben elfogadta a székelyhidi jövedelmezőbb egyház meghivását és családjával oda költözött.Kuthy a természet szépségeivel megáldott ezen helyen nyerte legelső benyomásait, melyek őt később e vidék kitűnő leírójává tették; itt terül el a szép költészettel leírt Besztercei lápvidék, itt ismerte meg a Hazai rejtelmek köznépét, ezt a kiváló alföldi magyar népet. Klasszikus műveltségű atyjától nyerte első oktatását, mire 1821-ben a debreceni főiskolába adták szülei; a debreceni körbeliek (Földi János, Fazekas Mihály, Kovács József, Gyöngyösi János, Édes Gergely, Varjas János, sat.) voltak tanárai; 1827-ben a bölcseleti karba iratkozott be s három évig a bölcselettel és történelemmel foglalkozott.Atyja óhajtásának, hogy pap legyen, engedve, 1830 őszén a teológiára lépett. Már ekkor kitűnt társai közül verseivel és elbeszéléseivel. 1833-ban mint harmadéves teológus szakított a papi pályával s egy barátjának sérelme miatt többedmagával elhagyta a kollégiumot. Nevelőnek ment az Olasz családhoz Nagyváradra s a jogi pályára készült. Új helyén alkalma volt Bihar vármegye intelligenciájával megismerkednie és jó modorával megszerettetnie magát; itt kinevezték megyei jogyakornokká. Stílusa gyakornoki munkálataiban feltűnt a megyén és aljegyzővé választották. Az 1832. december 16-án Pozsonyban megnyilt országgyűlésen nagy harcok folytak s Kuthy vágyott oda jutni. 1834-ben az új országgyűlési követ mellé patvaristának rendelték. Követével 1834 őszén ment föl Pozsonyba, ahol csakhamar belemerült a pozsonyi ifjúság mozgalmaiba; amellett némi jövedelmező állást is nyert Kossuth Lajos hírlapirodájában.Mihelyt azonban a rendek 1836. május 2-án szétoszlottak, a helytartótanács kiadta az elfogatási parancsot Lovassy László és társai ellen. Kuthy sietett haza Asszonyvásárra (hova atyja időközben költözött); ott fogták el május 23-án és megláncolva Budára vitték a József-kaszárnyába, hol minden kihallgatás nélkül öt hónapig ült nedves földalatti boltban, míg végre 1837. március 7-én a hétszemélyes tábla által megerősített ítélet folytán szabadon bocsáttatott ugyan, de az ügyvédi vizsgálat letételétől eltiltották.Az Olasz családnál Nagyváradon nyert újra menedéket és néhány hét múlva ismét megyei aljegyzőjvé tették. Ekkor a város társas köreiben nagy kedveltségnek örvendett; a szép fiú csakhamar szerelmes lett az alispán leányába, Thurzó Jettába, aki azonban 17 éves korában elhalt. A balsors és a szenvedélyek csakhamar szorgalmas és ünnepelt íróvá tették. Időközben Kolozsvárra ment, hová az erdélyi ellenzék hívta meg az országgyűlési hírlap szerkesztésére. Az erdélyi országgyűlés azonban 1838. március 31-én eloszlott. Ekkor Kuthy Pestre jött és itt Sombory Imre királyi táblabiró jurátusa lett. Ismételten folyamodott az ügyvédi vizsgálat megengedéseért, de hiába; 1844-ben ugyan megkapta az engedélyt, de ügyvéd többé nem lett.Minden erejét az írói pályán érvényesítette s az akkori szépirodalmi lapoknak egyik legszorgalmasabb munkatársa volt. 1838-ban jelentek meg első novellái az Atheneumban, majd később kilenc kötetben adták ki őket 1841 és 1853 között. Drámái: Az Ariadne (1838), Fehér és fekete (1839), I. Károly és udvara (1840). Az Ariadnét 1838-ban mutatták be a Nemzeti Színházban. Három színművével kevésbbé volt szerencsés; a kritika elítélte. Végre szivének vonzalmát követve, 1839. május 29-én oltárhoz vezette topai Kalicza Johannát, a szép és vagyonos komáromi leányt. Házassága azonban nem volt boldog; az egyszerű kisvárosi leány nem tudta magát beleélni az excentrikus férfi házi életébe, csakhamar visszament édesanyjához Komáromba, hol együtt élt Vilma leányával (később Szabó Béláné; ennek szintén Vilma (Zsanet) lánya Kathona Gézának, a csallóközi ármentesítő társulat hivatalnokának neje, aki férjével és anyjával az ősi Kalicza-házban lakott Komáromban).Az 1839-es nyár végén, hogy felejtse bánatát, utazni ment Magyarország felvidékére és Ausztriában is járt. Pestre visszatérve, ismét régi ismerőseit, a színészeket és a színésznőket kereste fel; ezeknek a társaságában keresett szórakozást. Szívesen eljártak barátai ízléssel berendezett, kényelmes lakásába is, hol magyaros vendégszeretettel fogadta őket. Neki a társaság éltetője volt; itt feledheté a sors üldözését, életének szenvedéseit. Minél előkelőbb volt a kör, melyben megjelenhetett, annál vidámabb, annál fesztelenebb volt; vidámsága, szellemes megjegyzései mindenkit elragadtak; csaknem mindenütt ő vezette a társalgást. Főuraink a vidám, szellemes férfit nagyon kedvelték. Igy jutott be József nádor szalonjába is, fiainak, István és József főhercegeknek ajánlása útján.Előkelő nők körébe Batthyány Lajos grófnál jutott, ki 1843 elején Kuthyt magántitkárául hívta meg. Batthyány nagy házat vitt; roppant kiterjedésű birtokainak felügyelete is nagy gonddal járt. Kuthy kötelességét híven és pontosan teljesíté; ezért Batthyány nagyon megszerette. Derült, vidám kedélye felvidította a hölgyeket is, kik testi, lelki szépségének szívesen tömjéneztek; később elkényeztették, kegyeltjükké tették, kinek talán egy estélyükről, egy kirándulásukról nem volt szabad elmaradnia. Kuthy iránti rokonszenvüknek páratlan s irodalmukban a mai napig egyedül álló bizonyságát adták akkor, amidőn (1845 szeptemberében) az uzsorások kezébe került költőnek elárverezett, értékes bútorait a saját pénzükön megvásárolták és a kedveltnek visszaadták.A Magyar Tudományos Akadémia 1843. október 7-én választotta levelező tagjává, a Kisfaludy Társaság pedig 1845. január 28-án vette fel tagjainak sorába. Az 1843. május 24-én megnyilt országgyűlésre Batthyány Lajos gróffal fölment Pozsonyba. Híre s népszerűsége már ekkor országos volt; a fiatalabb írók és az országgyűlési ifjuság örömmel kereste fel Kuthynak vendégszerető szállását. Ez ünneplés jól esett hiúságának; megszokta a kényelmet, a fényüzést, sőt a pazarlást is, annyira, hogy midőn 1844. november 13-án az országgyűlés bezárult és ő Battyhányval visszajött Pestre, itt oly életet kezdett, mely jövedelmét sokszorosan fölülmulta; bútorait Párizsból hozatta; keleti pompa, délszaki növények illata fogadta a belépő vendégeket; hetenként kétszer-háromszor tea-estélyre hívta meg barátait; itt látogatta meg őt Jókai Mór is Petőfi Sándor társaságában.Időközben lemondott magántitkári állásáról. 1845 elején a gyáralapító társaság megválasztotta titkárul; ezenkívül még több egyesületnek tagja s előadója volt. 1846-ban jelent meg az újévi könyvpiacon és nagy hatást tett Hazai rejtelmek c. regényének három első füzete. Időközben ellátogatott haza Asszonyvásárra atyjához, ki egyházmegyéjében ülnök és esperességi jegyző volt; meglátogatta 1844. július 17-én elhunyt édesanyjának sírját; lerándult Aradra, Temesvárra, hol 1845 októberében Temesmegye táblabírójává választották; ekkor gyűjtötte regényéhez az anyagot. 1846-ban a farsangkor a táncvigalmakban mindenkor tevékeny részt vett; táncolni nagyon szeretett. 1847 májusában hitelezői elől ismét vidékre menekült és azóta már ritkán fordult meg Pesten. Azon év november elején megnyílt országgyűlésre Pozsonyba sietett Batthyányval, ki újra meghívta titkárának. Pozsonyban ismét úri életet élt. Jövedelmező titkári állása és a Hazai Rejtelmek hatezer forintnyi tiszteletdíja újra túlköltekezésre ragadta.Azonban régi vidámsága már eltünt; a túlfeszitett munka idegessé tette. Az 1848 márciusi napokban az általános lelkesedés Kuthyt is elragadta; bár korántsem volt forradalmi ember és sejté a véget, hivatalt vállalt és Battyhány miniszterelnöki irodájának igazgatója, majd Szemere Bertalan mellett osztálytanácsos lett. De egészsége egyre hanyatlott, kedélye elkomorult. 1849-ben követte a kormányt Szegedre, majd Aradra is. Az augusztus 13-iki fegyverletétel hírére Nagyváradra, onnét atyjához Asszonyvásárra, majd a Rézhegységnek (Biharm.) vidékén húzta meg magát nyolc hónapig. 1850 derekán fölment Pestre, hogy a polgári törvényszék előtt feljelentse magát, és kegyelmet nyert.Budán a Szarvastéren bérelt hónapos szobácskát, mert pénze, jövedelme alig volt. Szorgalmasan írta novelláit, kezdetben Ariel név alatt; habár ekkor is keresett író volt, úgy hogy alig jelenhetett meg Album, hírlap vagy folyóirat az ő dolgozata nélkül, a megélhetés gondjai miatt mégis kezdett kétségbeesni; ehhez járult atyjának 1851. május 26-án történt halála, mely szomorú eset fájdalmasan hatott érzékeny szívére. A Tátrafüreden töltött nyári évad némileg megerősítette őt. Szeptemberben lement testvéreihez, akik közül három hajadon leányt nagyon rossz anyagi körülmények közt talált; ezeket kellett segélyeznie s Kuthy elhatározta, hogy nővéreinek biztos hajlékot szerez.1853 őszén hivatalért folyamodott és december 6-án közölte a hivatalos Budapesti Hírlap, hogy a császári és királyi belügyminisztérium a nagyváradi helytartósági osztály területére másodosztályú megyebiztossá kinevezte. Hivatalos működését Szatmáron kezdte; 1855-ben már Aradon volt megyei főbiztos. Hivatalos emelkedésével híre, népszerűsége fokozatosan süllyedt. Régi társai, barátai gyakran szemére vetették ballépését, kárhoztatták tettét. Kuthy a támadásokat kikerülendő visszavonult tőlük, idegenkedő, tartózkodó lett velök szemben. De, ahol csak tehette, védte, pártolta a megtámadott magyar nemességet és polgárságot.1855. március 5-én Erzsébet császárné első gyermekének, Zsófiának születése alkalmából Szózatot írt és nyomatott ki. E költeményt csak felszólításra s talán fenyegetésre készítette. Ezért még mélyebb megvetéssel fordultak el tőle. Ezen gyűlölködés miatt A királyé olvasója c. utolsó regényét, mely a Budapesti Hírlapban (1860) jelent meg, be sem fejezhette. Végül láttuk a megtört, hanyatló erejű írót, amint társtalanul járt Pesten, amint egyedül, mindenkitől kerülve ült a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának termében, amint otthon a Tabán egy szűk és sötét szobácskájában mereng és vallásos elmélkedésekbe mélyed.A beteges Kuthyt 1861-ban felmentették a munkától és rendelkezési állapotba helyezték. 1862-ben lement Diószegre; innét Litérbe (Biharm.) távozott, hogy némileg felüdüljön. Még ugyanezen évben kinevezték Nagyváradra megyei főbiztossá a bűnfenyítő törvényszékhez 1470 forint fizetéssel. E fizetésből szépen megélhetett volna, de nem tudott gazdálkodni; a hitelezők régi adósságaiért pörölték; az örökös perköltség miatt adóssága folyton nőtt. Végre 1863-ban csődöt kértek ellene. (Adóssága 4520 forintot tett ki; hitelezőinek fölajánlott 260 nyomatott ívre terjedő összes munkáit, ívét 25 forinttal számítva 6400 forint értékben. Sikertelenül.) Csődbe esése miatt nyugdíjazták. Ekkor a szerencsétlen ember egy kis házat bérelt Nagyváradon és itt tengette csekély nyugdíjából életét. 1864 augusztusában idegláz lepte meg és 27-én meghalt. A Kisfaludy Társaságban 1869-ben Degré Alajos mondott fölötte emlékbeszédet.Költeményei, elbeszélései s egyéb cikkei a következő lapokban és évkönyvekben vannak: debreczeni Lant (1833. költ. és A szerencsés akadályok, elb., 1834. A szökevény, rege); Rajzolatok (1835. Farsangi kaland, 1836. Nagyváradi levél és költ.), Regélő (1834. Életszabályok, Jelenkori házasság, költ. 1836. Garcia de Marcarensas költő életrajza), Honművész (1834. Nagyváradról színi kritika, 1835. Szomorú hír Nagyváradról, 1839. Almanach-társaság, Császár Ferencz költeményeinek ism.), Athenaeum (1837. A beteg, költ., 1838. Szinháztárgyi viták, 1839. Egy éj a fővárosban, A szerelemféltő, A színésznő, Végrendelet, A számüzött, 1840. Mátka áldozat és költ., 1841. Az őrangyal, mutatvány Don Garcia cz. regényből és polemia), Regélő (1839. Vetélytárs, 1840. Nő és férjszeszély, 1841. Toulouse Saphoja); Emlény (1840. Balitéletek, 1841. Arthur és Jenő, A trónkövetelő), Religio és Nevelés (1841. A hitnevelés szüksége, Az apaüldöző), Világ (1847. I. 2. sz. Literaturai pártemberek ismertetéseül); Közlemények (1841. Bevezető szózat I. Ossian lelkéhez és költ.); Nemzeti Almanach (1841. költ., Divatkép, Az álomjáró), Regélő Pesti Divatlap (1842-43. A tőr és feszület, Nők és az élet székfoglaló és költ.) M. Életképek (1843. Egy iskolai kaland), Honderű (1843. Két elitélt, Freskófestések), Őrangyal (1843. Az önmérséklet jutalma), Pécsi Aurora (1843. beszély), Aradi Vészlapok (1844. Egy törpe, mutatv. Don Garciaból), Életképek (1844. Tohub, mutatv. Don Garciaból, Hortobágyi képek a Hazai Rejtelmekből, 1845. Válás, párbeszéd versben), Pesti Divatlap (1845. Egy hirlapi cikk, A kárpáti csúcsokon és költ., 1847. Téli csillagok I-IX. költ., Féltési párbaj, Álmom látogatójához, költ., Kakukk, költ., Beszterczei lápvidék, mutatv. a Hazai Rejtelmekből, Hatyári Gyárfás, Eléa köve, Érdember, Lehelke halála és költ.), Ajándok (1846. Az eskü órája), Hölgyfutár (1850. Emlékirat, költ., Egy hölgy imája, Nur fidel, A temerini hősnő, Szokott csalódások, Egy házi hivatalnok márczius előtt, 1851. Alarica Newa, 1852. Az ecsedi lidércz 1853. Beszélyem kijött a Hölgyfutárban), Remény (1851. A sir vadrózsája, Márczius előtti képek), Losnczi Phönix (1851. Az ifjú császár), Nagyenyedi Album (1851. Székely Katalin), Müller Gyula Naptára (1852. Egy kételkedő gazdag); Budapesti Hirlap (1860. 1-274. sz. A királyné olvasója, történeti regény, összesen 119 számban.)