Laskai Nelli

Laskai Nelli

Házasságitanácsadó, párkapcsolati mediátor, tréner vagyok. 2010 óta dolgozomkommunikációs területen (rádiós újságíró – főszerkesztő, online magazinszerző), mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szakmai dolgokon túl, minélnagyobb szögben lássak rá a lélek működésére, a házasságok, párkapcsolatokdinamikájára.

2001óta élek házasságban, két kislány anyukájaként a kapcsolatok dinamikáját,konfliktusait rendszeresen tapasztalom, viszont a napi rutin tudatosságraemelésével az egymás közötti ellentétek rövid idő alatt rendeződnek. Nemszeretem a játszmákat, az át nem beszélt konfliktusokat; boldogságra születtemés folyamatosan teszek is érte. És azért is, hogy más is jól érezhesse magát abőrében.

2012óta az Érték Nőknek Egyesület elnökeként is segítem az érdeklődőket afenntartható családmodell, a testi-lelki egészség kialakításában, megőrzésében.A felnőtteknek szóló előadásaink mellett jelenleg két általános iskolábansegítjük a gyermekeket az önismeret, a helyes kommunikáció területén. Valljukés hisszük, hogy már gyermekkorban meg kell ismerni a kapcsolatok helyesműködését, a működtetés felelősségét.


| 1 - 1 |
Mozaik
Részletes
Ár szerinti rendezés
ABC szerinti rendezés
1  ekönyv