Egy vagyok a „Ratkó-korszak” félresikeredett termékei közül, az a lassan kivesző fajta, aki még hisz a versekben, a szavakban. Sok hibám mellett - némi szerencsémre - nem lettem még politikusi alkattal is megverve. Mindezek ellenére mély bennem a meggyőződés, hogy a költészet - mindinkább feledett - faladata a körülöttünk lévő változó világ hatásának visszatükrözése. Nem vitás, az öncélú költészet magába zuhanása az oka az olvasók tömeges elfordulásának a versektől, az őket cserbenhagyó műfajtól. Talán ez a folyamat nem is megfordítható, de mindenképpen kell lennie elfogadható alternatívának. Ennek reménye ad erőt a napi munkám utáni versíráshoz. Ez a remény vezetett az amatőr irodalmárok egyre izmosodó táborába. Ez az elnevezés, nem a művek értékét jelzi, hiszen e csoport képviselői közül a legjobbak, versekkel tudnak megjelenni nyilvánosságuk előtt, miként, többek között, az Irodalmi Rádió válogatásaiból ez ki is derül. Sokkal inkább egy elkötelezettséget jelent, amit az amatőr irodalmárok meghatározó része érez az irodalom ügyéért. Az ebben a szellemben alkotók számára fontos a közösséggel való kapcsolat az érthető gondolatok és vállalható érzelmek közérthető módon történő megjelenítése.
Akik a fentebb megadott célommal többé-kevésbé egyetértenek - bizonyára -, az átlagnál megértőbbek lesznek a tagadhatatlanul bennem is megbúvó, egyéb emberi gyarlóságokkal szemben.
Sok szeretettel: Pável István