Szilágyi Szabolcs

Szilágyi Szabolcs
Szilágyi Szabolcs, 1993 óta Lengyelországban élő nyugdíjas újságíró, író,  a ZLP lengyel írószövetség tagja és mint blues szájharmonikás, a Lengyel Blues és Ballada Társaság örökös tagja. 

1942-ben, Nagyváradon született. Könyvtáros és pszichológus diplomát szerzett Debrecenben.  Lengyel felesége 1994 óta a varsói MWMEDIA hír- és fotóügynökség tulajdonos-menedzsere.  Egyik fia Angliában fogtechnikus, másik fia varsói fotóriporter, leánya ugyancsak Varsóban hírügynökségi szerkesztő. 

Rövid ideig könyvtáros volt, majd a nyíregyházi „Kelet-Magyarország” újságírója, a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójának helyettes vezetője és a Nyíregyházi Városi TV alapító főszerkesztője. Két alkalommal, összesen 8 évig volt a Magyar Rádió állandó varsói tudósítója, majd diplomata (sajtóattaché) a varsói magyar nagykövetségen.

Kivándorlását követően alapító főszerkesztője volt a varsói METROPOL c. napilapnak, majd az Európai Únióba történt belépés után a BBC magyar szekcióját tudósította Varsóból az adások megszűnéséig. A Nemzetközi Mosoly Lovagrend magyar képviselője, majd alkancellárja volt hosszú éveken át. Nyírbátor és a lengyel Rawa Mazowiecka testvérvárosi kapcsolatait segíti, 2007-ben átvehette a „Nyírbátorért” emlékérmet.

1964 óta 15 könyve jelent meg magyarul és lengyelül:  dokumentum kötetek, regény, szatíra, groteszk, lengyelből fordított néhány mű szerzője, fordítója.  Jelenleg magyar-litván történelmi-romantikus témájú regényén dolgozik.

| 1 - 6 |
Mozaik
Részletes
Ár szerinti rendezés
ABC szerinti rendezés
6  ekönyv